Wikia

Állomás

Figyelőlistám Friss változtatások
44pages on
this wiki

Kezdőlap

Az Állomás születése:

A 26.528. évben, amikor a negyedik galaktikus birodalom megbukott, és harmadik Karagon császár feje a porba hullott, Bergion Kugas kancellár a kezébe ragadta az irányítást, és megalapított az Egységes Galaktikus Köztársaságot, melynek élére szenátust állított. A Köztársaság közepe ekkor a Vertoron bolygó volt, mely egyetlen hatalmas kiterjedésű városállamként létezett. Ám a 278 bolygó képviselői ráébredve szabadságuk tudatára, képtelenek voltak hosszú távon közös nevezőre jutni. Polgárháborúk, és bolygó közi harcok uralták a Köztársaság területét, mely a belső harcok kitörése után három részre szakadt. Középen megmaradt, Vertoron irányítása alatt, mintegy 52 bolygót magába fogadó Központi Galaktikus Köztársaság. Az egyik szomszéd, mely félig körül ölelte a Köztársaságot, a maga 151 bolygójával, a régi uralkodó családhoz hű, és még mindig birodalmi eszméket valló, Raihandanar Sah vezetésével létrejött Újbirodalom volt. A másik szomszéd, mely bezárta a kört a Köztársaság körül, a maradék 75 bolygót egyesítő, Új Királyi Szabad Földek, hangzatos névre hallgató csoportosulás volt, ahol Merion Vallas, egykori birodalmi mágus vette át az irányítást.

Pár békés év telt el. Már amennyire békésnek lehetett nevezni. Mert bizony, mind az Újbirodalomban, mind a Szabad Földek területén, akadtak bolygók, melyek nem voltak képesek behódolni. Hol pusztaság lett a hely, hol eltűnt a csillagtérképekről. Népek, fajok, kultúrák tűntek el a semmiben…

A szétszakadást követő tizedik évben az Új Királyi Szabad Földek egyik bolygóján, Korozanon, egy maréknyi csoport, megalkotta az Állomást. Nem volt ez más, mint egy túlméretezett űrhajó. S a csoportnak sem volt más célja, minthogy elhagyja az átkos helyet. Hiszen, nem kívántak tovább nyomorogni a könyörtelen mágus által rájuk rótt adók terhe alatt. De nem akartak sem az Újbirodalomba menni, sem a Köztársaságba. Vagyonuk persze, nem volt sok, csak eszmék, és a lendület, mely a menekülésre késztette őket.

Csendes hajnal volt a bolygó azon felén, mikor a több darabra alkotott állomás első részei rakéták hátán az űrbe érkeztek. Egymás után indították őket, s hamarosan már fenn foglalták el az égbolt egy részét geostacionárius pályára állva a bolygó körül. Hónapok teltek el, mire minden elkészült. 750 korozani foglalta el a különös formájú űrjármű lakóhelyiségeit. Aztán már nem volt más hátra, csak a visszaszámlálás. A pegazus hajtóművek életre keltek, és az űrhajó egyetlen hatalmas lendülettel ugrott a hipertérbe, hogy megkezdje utazását a végtelenbe.

Több százezer galaktikus mérföldet maguk mögé utasítva, végül kiléptek a hipertérből. Egy teljesen új, és ismeretlen kvadráns felfedezésre váró világai közé…

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki